Klub a Hosszúcombú Ördöglányhoz

18+
Figyelem! Fiatalkorúaknak nem ajánlott!
(Drogfogyasztás, szexualitás)
Belépés csak 18 éven felüli játékosoknak!



A klub, első látásra meglepő módon nem azt a célt szolgálja, mint amit a neve sugall. A Hosszú Combú Ördöglány Klub nem piros lámpás ház és nem is sztriptízbár; általában középosztálybeli, értelmiségi fiatal és középkorú közönség jár ide esténként kiengedni a munka után, kikapcsolódásként flörtölni, félrelépni, egy sör vagy egy füves cigi mellett úri vagy hölgyestét csapni a kollégákkal.
A bár kellemes, enyhén indusztriális hatású belseje a legtöbbször könnyű füstfelhővel borított és mindig szól valamilyen halk zene a háttérben, amit gyakran egyetemisták űznek némi mellékkeresetért.

Balogh Eugén meglazította a nyakkendőjét. Az előtte lévő magas, karcsú, talpas pohárra nézett és önkéntelenül is megengedett egy félmosolyt. A pohár tökéletesen csillogott és a kis üvegfedőt felemelve Eugén orrát elérte a mesteri érlelésű kóser körtepálinka illata.
Az első pálinka megkóstolása és lassú elfogyasztása után megenyhült a fejfájás és a görcs a gyomrában. Az egész napos stressz, a sok kávé okozta éber készenlét, a beidegződött mosoly lassan elkezdett kiengedni és a férfi úgy érezte, mintha a halk, romantikus rock a háttérben végigkúszna a gerincén, mintha elmerülne a zenében, mint egy langyos fürdőben.

Az első lány, aki mellé sodródott, vörös dresszt viselt és egyféleképpen értelmezhető kifejezés uralkodott az arcán. Könnyedén, háttal támaszkodott neki a pultnak, és Eugén belenézett a sötét szemekbe.
- Jó estét - kezdte a hölgy, aki kezében valamilyen zöld színű koktélt tartott.
Eugén végigpillantott a kenőcsökkel agyonhidratált bőrön és a gyűrűsujj halvány, fehér csíkján. Bal kéz. Katolikus, keresztény. És nem rég húzta le. Ejnye.
- Az egy vörös pezsgős kehely, nem koktélpohár, asszonyom - válaszolt hosszú ujjait végüknél egymáshoz illesztve, nyugodtan Eugén, akinek semmi kedve nem volt az olcsó manager-feleséghez.
- Talán shakerhez van szerencsém? - kérdezte csábosan előredőlve a manager-feleség, teljesen egyértelműen kidobva a dekoltázsát.
Eugént egy pillanatra megindította a pillanat erotikája, de a pillanat elmúlt. Néhány ital, és pihentető alvás. Ez volt a tervezett esti program. Ha Eugén más szórakozásra vágyott volna, a néhány utcányira lévő Bíbor Angyalba ment volna, vagy ha kicsit kevesebb gátlása van, egyszerűen elcsábítja kezdő kolléganőjét.
- Nem, ami azt illeti, nyomozó vagyok. Különleges ügynök.
A nő holnapra úgyis elfelejti az arcát.
- Ó... nagyfiú pisztollyal?
~Ez a nő tényleg részeg. Még ha akarnám is visszaélés lenne.~
Eugén körbepillantott a bárban. Egy csapat programozót látott egy sarokban ülni. Szemüveges fiúk, kevés önbizalommal. Tudta, hogy programozók, mert mellette rendeltek, és az ötven éve létezett Android okostelefonok hibáiról beszélgettek lelkesen.
A három fiú pillantása összeakadt az övével. Eugén sóvárgást látott a szemükben, ahogy hol rá, hol a vörös ruhás nőre pillantottak.
- Figyelj csak, cicus - kezdte Eugén, bizalmasan közel hajolva az amúgy is előredőlt nő felé. - Látod azt a három srácot?
A nő ajka lebiggyedt, ahogy arrafelé pillantott, amerre a férfi biccentett a fejével.
- A három kockára gondolsz?
- Kockára? - vonta fel a férfi a szemöldökét és körbepillantott, mintha attól félne, valaki meghallja, amit mond.
- Na jó, ez nagyon titkos... - kezdett neki a hantának. A nő egyből bekapta a horgot.
- Mi az, mi az...? - kérdezte önkéntelenül is suttogva.
- Az a három ügynök éppen álcázva van. A feletteseim. A dzsungelben töltöttek hat hónapot és tigrishúson éltek.
A nő a szája elé kapta a kezét.
- Mind a három veszélyes férfi és képzett, elit ügynök. Ami azt illeti, veszélyes küldetésen vannak... És jól jönne nekik három társ. A barátnőiddel vagy itt?
- Honnan tudtad? - kerekedett el a nő szeme.
- Tudtam - mondta Eugén. Nem a magányos tigris- femme fatale archetípus volt a nő.
- Szóval, ha a barátnőiddel csatlakoznátok hozzájuk, azzal segíthetnétek a nyomozást. De vigyázz, veszélyes!
- Nem félek - mondta teljesen felizgulva a nő.
- Akkor rendben. De vigyázz, hogy le ne buktasd őket, nem szabad megemlíteni, hogy tudjátok a kilétüket! Kezeljétek őket úgy, mintha tényleg kockák lennének, és csináljatok úgy, mintha ez lázba hozna. Ezzel megzavarhatjátok az ellenséges ügynköket!
- Úgy lesz - mondta a barna szépség felhevülve.
A nő teljesen bekapta a sztorit. Úgy pillantott mámoros, alkoholtól csillogó szemekkel a három fiatal programozóra, hogy azt látta, amit látni akart: Három álcázott, veszélyes, férfias ügynököt, akik izgalmat és kőkemény szexet hoznak az életébe, amiből nyilván hiányt szenvedhetett manager férje mellett. Aki, Eugén tippje szerint vagy a sok stressz miatt volt képtelen kielégíteni a nőt, vagy olyan önértékelési problémái lehettek a férfiasságának mérete miatt, amit agresszióval, nagy kocsikkal, üzleti karrierrel és egy csinos feleség birtoklásával akart kompenzálni.
A nő ott is hagyta Eugént, és út közben felkarolva barátnőit, célba vette a teljesen elhűlő programozókat.
Eugén elmosolyodott, és rendelt még egy italt.
~A nyomozó mindig nyomozó marad~ mondta magának beletörődően és fejét csóválva belekortyolt a hűs sörbe.
Ahogy oldalra pillantott, észrevette a barna bőrű, fiatal, sportos férfit, aki szemtanúja lehetett a kis jelenetnek. Eugén számára azonnal ismerős volt a férfi arca, és máris tudta, hogy a konzolban látta többször is, az esti hírekben.
~Valami sportoló, talán? Vagy énekes?~ gondolkodott a férfi, aki biztos volt benne, hogy a tőle két méterre ülő ifjú titán valami ünnepelt sztár lehetett a városban.
Ha pillantásuk összeakad, Eugén egy férfias bólintással intézi el a szemkontaktust, majd folytatja a sörét.

Egy fárasztó nap után jólesett a zuhany. De közel sem volt elég. A teljes pihenésre, kikapcsolódáshoz másra volt szükségem. Egy kis környezet változás, az élet szintetikus és a legtermészetesebb örömei közül valamelyikre. Vagy éppenséggel mind a kettő. Egyenlőre csak az első verzió volt tervbe véve. Így esett, hogy idekeveredtem. A helynek volt egy jellegzetes szaga ami a legtöbb embert vagy így vagy némi égés után nagyon jó kedvre tudott deríteni. Jómagam kedvelem ezt a különleges illatot, bár bódító hatására sosem vetemednék önszántamból.
A helyemet a pultnál találtam meg. Innen közel volt az ital, jó rálátásom nyílt a női jelenlévőkre akik közül kedvemre válogathattam volna. De túlságosan is kényelembe helyeztem magam ahhoz hogy felkeressek akár egyet is. Na meg a mai verseny után erőm se lenne sok teljesíteni a teljesítendőt. Ezen egyszerű oknál fogva sok csinos lányt hajtottam el miután autogramot kértek. Azonban csak tintapatronosat kaptak nagy szerencsétlenségükre. Már a sokadik kört ittam mikor feltűnt egy apró hiány. Ez pedig az ilyenkor esedékes bódult, kótyagos állapot. Szinte szín józannak éreztem magam. Úgy éreztem ez ellen tenni kell valamit.
-Még kettő legyen szíves.
Hamar ki lettem szolgálva. Ez jó volt. Békésen iszogattam a nedűt amikor akarva akaratlanul is fülembe jutott egy vicces párbeszéd. Hátrasandítottam a szóban forgó sarok irányába. Arcomra rögtön kiült a szánakozó, lenéző gesztus.
~Miért nem képesek kezdeni valamit magukkal...
Fejcsóválva vissza néztem a jótevőjükre aki úgy fest sikerrel járt. Elismerő biccentések sokasága rázta fejemet ahogy a hölgyek betámadták a hurkákat.
~Azz igen...
Vissza fordultam az italomhoz és kézbe vettem a még teli poharat. Számig emeltem amikor is egy belső hang utasítására oldalra néztem. Tekintetem egyből összeakadt a nyomozóéval. Bólintását viszonoztam és italom felé fordulva még elismerően megjegyeztem.
-Szép munka.

- Köszönöm - mondta Eugén, a rá jellemző mosollyal, ami úgy lobbant egyet a dícséretre, automatikusan, mint a tűz, amibe szalmát vetnek.
Nem úgy, mint a tűz, amibe benzint öntenek, nem, az más volt.
Eugén látta, ahogy a másik férfi hozzá hasonlóan pattint le egy alkalmi jelentkezőt és akaratlanul is magához hasonlónak kezelte az illetőt.
Mert a férfiaknak is vannak kategóriái. Más életciklusok, más utak, más örömök és fájdalmak. És ez legtöbbször tökéletesen kiütközik azon, ahogy a nőket kezelik a férfiak. Mintha a nők kerek egészek lennének magukban, de a férfiak legfeljebb csak egy megvágott kerek egész, és a nőkkel érintkező hatalmas személyiségfelület meg egy interfész, amin mindent nyomon lehet követni, a legbelső mag mozgató indítékaiig.
És a sportoló/rocksztár/színész (Eugén még mindig nem döntötte el, kicsoda) hozzá hasonlóan kezelte az alkalmi párok zizgő tömegét. Nem ismerte a férfit, de ösztönei alapján szimpatikusnak tűnt.
- Ami azt illeti, nyilvánvalóan férjnél volt. És hát minek a bonyodalom, meg különben is, már nem volt józan és beszámítható a nő, és nem lett volna tisztességes.

Még egy apró fejbillentés egy halovány mosollyal karöltve, amolyan: Szívesen kifejezést kölcsönözve a gesztusnak. Futó pillantásom elegendő információt szolgáltatott arcáról. Mosolyog. Úgy tűnik jól esett neki a dicséret. Jobban belegondolva alig ha fogják a nap folyamán többször megdicsérni.
Bal kezem elterülve a pulton magam előtt keresztbe. Másik kezem az üres pohár tetején pihentette mind az öt ujját. Finoman rámarkoltam és ide, oda forgattam az üres eszközt. Nézegettem, fejemet ide-oda billentettem, magam sem tudtam mit keresek benne, ha keresek egyáltalán valamit. Ettől függetlenül megtaláltam ezt a valamit. Egy aprócska, lilás foltot véltem felfedezni az üveg falán. Összevont szemöldökkel vizsgáltam a tárgyat aztán kidörgöltem a tekintetemre ülő káprázatot. A folt el is tűnt. Ettől fogva érdektelené vált számomra és a pultos felé löktem. Eugén ekkor kezdett bele okfejtésébe a nővel kapcsolatban. A pohár irányába meredve gondoltam vissza nő alakjára, részleteire.
-Hmph... Nyilvánvalóan...
Helyeseltem miközben intettem a pultosnak még egy körért. Aztán hátat fordítva a pultnak felkönyököltem rá mind két kézzel. A vidám csipet-csapatot kezdtem nézni.
-Teljesen igazad van. Majd az a három fess fickó lerendezi a férjét.
Hozzá közelebb eső kezemmel ami történetesen a bal volt, a sarokba mutattam ahol a kis vézna banda nagyon felszívta magát. Olyannyira hogy egyikük már szeszes italt is rendelt. Rosszallóan megcsóváltam a fejem.
~Ha ezt az a gyomorbeteg hurkapálcika meg issza...
-Ennek csúnya vége lesz...

Eugén arrafele pillantott, ahol a három agybajnok küzdött a három született feleséggel.
- Manager férj nyilván vagy éppen maga is félrelép, vagy tárgyal vagy bármi más módon vágja el magát a felesége kielégítésétől. Úgy érzem, ez a nő kórosan figyelemhiányos. Mindenesetre, ez egy jó tapasztalat lesz neki is, a barátnőknek is, és a kis zseniknek még inkább.
Ahogy Eugén nézte a szárba szökkenő alkalmi románc akadozását, sóhajtott egyet.
- Itt még kell egy kis segítség.
Felpillantott és szemével megkereste a csinos, poharakkal és shakerrel félelmetes ügyességgel zsonglőrködő mixerlányt a pult mögött, akinek kék-lila csíkos haján csak úgy hullámzottak a tompán színes fények.
- Kérnék hat kör Antarktisz Extra koktélt - mondta Eugén a lányra pillantva, aki meg sem lepődött ezen, csak mosolyogva, egy "máris, uram" kíséretében elkezdte bravúros mozdulatokkal önteni a koktélos poharakba a rumot, a pálinkát, négy másik fajta gyümölcsszeszt és az Antarktiszi Mangó becsapósan édes levét.
Eugén (és ha a szeme megakad az attraktív lány ügyeskedésén, Tamás is) végignézte a hat koktél elkészültét.
- Még valamit, uram?
- Igen - mondta Eugén, a pult konzoljára illesztve a kártyáját, felpörgetve az összeget egy több, mint nagyvonalú borravalóval. - Kérem, vigye ki ezt a hat koktél annak a hat fiatalnak a hátsó boxnál a sarokban, és adja át nekik a következő üzenetet, szó szerint: "Az Alfa bázis küldi. Az ellenség erős, de izgalomra semmi ok, a kiképzésük tökéletes. Érezzék a harmóniát az Erőben."
A lány bólintott, szeme összehúzódott, ahogy egy pillanatra memorizált, majd megragadta a hat poharat és könnyed mozdulatokkal röppent ki a pult mögül, hogy teljesítse a feladatot.
- Ennél többet tényleg nem tudok tenni ma értük - mondta mosolyogva Eugén - Az Antarktisz Koktél mindig megoldja a hangulatot. A többi most már tényleg rájuk van bízva.
Eugén körbepillantott a bárban. Az élet a tetőfokán izzott, buja hölgyek doromboltak alkalmi lovagjaikkal, öltönyös üzletemberek nevettek hangosan, ahogy kollégáikat beszélték ki, egyetemisták ültek ellazulva, füves cigivel a kezükben, jó néhányan lassúztak a zenére, másik csak magukba rogyva ittak, a nőket vagy a férfiakat figyelték, és volt, aki egyszerűen csak olvasott egy portói mellett.
- Nagyobb itt az élet, mint a közeli vörös lámpás házakban. Egy sztriptízbárban nagyobb nyugtom lenne - jegyezte meg Eugén nevetve, ahogy egy csapat diáklány kuncogva rákacsintott.
- Szintén munka utáni pihenés? - pillantott a másik férfira, könnyed, beszélgető hangnemben feltéve a kérdést.

Miközben információkat szivárogtatott ki a hölgy miben létéről és családi állapotáról vizsgálni kezdtem a hölgyet. Viselkedése összefüggött az elhangzottakkal.
-Valóban, látom jó a megfigyeléssel nincs gond.
Elnézegettem ahogy a hölgyek becserkészésével foglalatoskodtak. Ügyetlenségük ellenére úgy tűnt élvezetes társaság. Vagy csak a kíváncsiság hajtja a nőket. Ez utóbbi sokkalta inkább tűnt ésszerűnek. Ahogy nézegettem őket az az érzésem támadt, hogy a terv lassan dugába fog dőlni ha nem segítenek be valamivel. A nők érdeklődése le fog apadni és faképnél fogják őket hagyni, valamit azért mutatni is kéne. Ekkor jött a mentőötlet az Antarktisz koktél formájában. A rendelést hallva rögvest odafordultam. Még nem volt alkalmam alaposabban megnézni, hogy ez miből és hogyan készül pontosan. A pultra könyökölve, államat kezemben megtámasztva számat piszkálva figyeltem az italok minként alkotnak egységet. Agyamban végig pörgött mindegyik alkotó elem sajátos hatása és önkéntelenül is következtetéseket kezdtem levonogatni. Melyik alkotóelemnek mi lehet a célja, melyik adhatja az ízét, melyik az erejét. Mire elkészült a rendelés világossá vált az egész. Pislogtam egyet mire a felizzó fehér karika szinte teljesen eltűnt a szemből és csupán a káprázata maradt vissza. Némán szemléltem az események tovább folyását, követtem az ital mozgását egészen az asztalig.
-Pont a legjobbkor. De valami belül azt súgja, ez nem nekik való ital. Az a vézna gyomorbetegnek tűnik, a többi is elég sápatag, nem hiszem, hogy kitűnő egészségnek örvendenének...
Merülök bele mondandómba aztán észbe kapok és rövidre zárom az egészet.
Mikor a vörös lámpás házakat említi, több kisebb emlékkép dereng fel bennem, ami engem is láthatóan jobb kedvre derít.
-Mondhatjuk... Igen! Nevezhetjük akár munkának is.
Kapcsolódtam be a könnyed beszélgetésbe és felé fordultam kezemben az poharam aminek alján lötyög még némi ital.

~Amindenit.
Eugén nem hitt a szemének. Vagyis nem hitt volna, ha nem az lett volna a munkája, amit az előbb látott. Ami, úgy tűnik, tényleg a nap huszonnégy órájában vele volt, mint egy feleség, akivel ha tetszik, ha nem elválaszthatatlan az élete. Csakhogy még inkább magához láncolta őt, mint bármilyen nő. A gondolataiba égte magát.
Nem elég, hogy Eugén még nem dolgozta fel a nem is olyan régen újra előásott témát, "képességét", munkája abból állt, hogy a mindennapok mintázata mögött pontosan azt keresse, ami a hétköznapi életet a leginkább képes felborítani.
~Ennek a kollégának a szeme az előbb fehéren kezdett el ragyogni. És még azt gondoltam, a mutánsok világa egysíkú.
Ám a férfi tökéletes professzionalitással kezelte a helyzetet, és semmi nem látszott abból, hogy észrevette volna a jelenséget. A pultoslány mással volt elfoglalva s általában, senki nem nézett pont akkor ide, pont akkor azokkal a szakavatott szemekkel, amikkel Eugén kéretlen-kelletlen látta meg maga körül a dolgokat.
- Végül is, az igazán boldog emberek sosem dolgoznak életükben, csak a hobbijukat csinálják és a személyiségüket teljesítik ki. És még pénzt is kapnak érte - nevetett Eugén.
- Ha nem tolakodó, miért érzem úgy, hogy Ön is ezek közé a emberek közé tartozik?
A férfi még nem döntötte el, hogy a másik az a típus-e, aki szereti, ha észreveszik, vagy az, aki azt szereti, ha nem. Mindenesetre a lányokat gyorsan hajtotta el, tehát Eugén logikusnak tartotta, ha diplomatikusan ismeretlen átlagemberként kezeli a másikat, aki talán nem akar kitűnni a tömegből.

Furcsa volt úgy szóba elegyedni valakivel, hogy az nem autogramot vagy valami mást akart hanem csupán beszélgetni. Néha a rajongók az agyamra tudnak menni. A gond hogy egyikkel sem sportolás közben fut össze az ember hanem ilyen lebujban, meg az utcán. Rosszabb esetekben a WC-n. Ez utóbbira szerencsére csak egyszer került sor. Elmosolyodtam okfejtésén és kiürítettem poharam végül én is felkacagtam.
-Teljesen jól látod a dolgokat és nem. Egyáltalán nem tolakodó, azok ott. Azok tolakodóak.
Biccentek az épület másik sarkába ahol néhány lány korábbról az általam aláírt papírfecniket szorongatják és visítoznak.
-De, hogy a kérdésedre is válaszoljak... Talán mert jók a megérzései.
Fordultam felé válaszadás közben. Végig futtattam rajta tekintetemmel. Kicsit elmerengtem a látottakon. Lassanként pedig szóra nyíltak ajkaim.
-Nekem úgy tűnik, Te sem szakadsz meg túlságosan a munka alatt. Netán tévednék és ez amolyan "végre hétvége" ivászat?

- Hm - mosolyodott el Eugén, és fejét csóválva nézett az italára, ahogy azon gondolkodott, hogyan fogalmazza meg a választ.
- Nos, mindegyikünk útja másmilyen, nem igaz? - kérdezte továbbra is, szokásosan mosolyogva. - Minden hajó másfelé tart. Mindenesetre, minden hajó ki kell kössön néha, és ilyen kikötőnek találták ki a bárokat, nincs igazam? - emelte fel a sörét, mutatva, hogy ezt az utolsót tósztnak szánta, majd nagyokat kortyolt belőle és letette a pultra.
- Tökéletesen beszél magyarul. - nézett végig Eugén az egzotikus küllemű férfin. Barna bőr, rajongó nők számára vadítóan sármos, fiatalon őszülő haj. A bőrben mintha lett volna egy kevés fekete... kevés Veddo-ausztralid árnyalat az europid bőrben? Csakis indiai származásra utalhat. Legalábbis egy oldalról.
- Tanult, vagy anyanyelv?

Kíváncsi tekintetem lassan eldeformálódott és összeszűkült szemekkel próbáltam kibogarászni mondandójának lényegét. Ez eltartott néhány másodpercig.
-hmmmm... De. Igazad van.
~Ilyen megfogalmazásba se halottam még a semmi különös-t...
Az utolsó tószt gesztusa és hogy ennyire elterelte a beszélgetés lényegét arra engedtem következtetni, hogy nem akar túlzottan sokat elárulni a munkájáról. Vagy szégyenli, amiből nem futná hogy másnak fizesse az italát vagy valami maffia. A tipikusan: Ha elmondanám, meg kellene, hogy öljelek. kategóriából. Így nem is faggattam tovább és hagytam, hogy ő vigye tovább a beszélgetés fonalát. Így is tett, máris kitértünk a nyelvezetre. Meglepően hatott amikor a magyaromat dicsérte. Pontosabban az anyanyelvemet.
~Ez az ember finoman szólva furcsa nekem... Magyarból sosem voltam jobb hármasnál.
-Öhm, köszönöm...
Fejeztem ki hálámat egy kissé megilletődve.
-Hát az anyanyelvet is tanulni kell, ebből adódóan: Mindkettő. Miért kérded?
Néztem rá fehérbe forduló tekintettel amikor a háta mögött egy Fehér ruhás, idős alakot pillantottam meg. Arcát körbe hosszúkás, hófehér szakáll ölelte. Fiatalos testtartásban, térdén támaszkodva ücsörgött egy asztalon. Ismerősnek tűnt, de esküdni mernék, hogy még nem láttam. Legalább is aki egy fehér hálóköpenyben ücsörög egy asztalon azt megjegyezném. Szemöldököm összefutott. Az öreg szóra nyitotta a száját.
-Ébresztő, vár az igazság.
Szemeim kikerekedtek. Nem hittem a szememnek sem a fülemnek. Lecsuktam a szemem, megdörgöltem. Amikor kinyílt a fehérség az öreg emberrel együtt eltűnt. Körbenézve úgy tűnt senkinek sem tűnt fel az öreg.
~Azt hiszem sokat ittam...
Ámbár ez volt a logikus következtetés, az alkohol bódító hatását furcsamód egyáltalán nem éreztem.

Eugén, ahogy itta a sörét, látta, hogy a másik számára túl gyorsan fordult a beszélgetés fonala, és kicsit ki is billent az illető.
~Biztos, hogy nem színész. Hol is láthattam?
A másik válasza összetett múltat takarhat, legalábbis erre a következtetésre jutott a söröző székely, aki úgy érezte, láthatóan kevésbé hat rá az alkohol, mint a másikra.
Az ember, aki még mindig Eugén számára ismeretlen okból volt híres, ekkor ismét jelét mutatta különlegességének. A férfi szemei elkerekedtek, és Balogh hadnagy szeme láttára futott ki az élénk, sötét barna szemekből az életteli szín, ahogy a helyét átvette valami földöntúlian fehér ragyogás.
A férfi szemeiben az írisz fehérbe fordult. És mintha ő maga ezt nem is tudná teljesen, vagy nem egészen tudná irányítani a dolgot, először kimeredt szemekkel bámult egy pontra Eugén háta mögött, majd összeszorította a szemét és megdörzsölte.
Balogh Eugén aznap este másodszor csinált úgy, mintha nem vett volna észre az egészből semmit.
~Ez az este kezd érdekessé válni.
Hogy előre menjen az eseményeknek, és ne hagyja, hogy a másik teljesen elveszítsa a lába alatt a talajt, inkább előre dőlt és a kezét nyújtotta.
- El is felejtettem bemutatkozni. Balogh Eugén a nevem. Örvendek a találkozásnak. Talán jó ötlet lenne rendelni még egy kör italt - mutatott a hadnagy a kiürült poharak felé.
~Legalábbis neki biztosan jót tenne.

Fél arcomat bal tenyerembe temettem és nagyokat pislogtam, mély levegővételekkel próbáltam összeszedni magam és megnyugtatni. Ujjaimmal homlokomat kezdtem masszírozni.
~Nem volt ott semmi, semmiféle öreg ember... és nem mondott semmit... csak be vagyok rúgva.. vagy tépve...
A gondolat menetből Eugén bemutatkozása ugrasztott ki. Felkaptam a fejem és kezem nyújtottam.
-Ohh, örvendek Eugén, Sípos Tamás. Részemről a szerencse.
A férfias kézfogás után csak bólintottam az ital kérdésére. Egyértelmű jelek utaltak arra, hogy józan vagyok, akkor talán csak a fáradtságtól van az egész. Kissé rezignáltan a pultra támaszkodtam.
-Eugén...hm, ez milyen eredetű név? Már, ha nem vagyok tolakodó.

Eugén bólintott a kékes-lilás-piros hajú lánynak, aki mosolyogva letette eléjük a következő kört, majd újra a másik férfi felé nézett.
- Én is örvendek, Tamás. És egyáltalán nem tolakodó. Hogy egyszerű legyek, európai eredetű név. Tudja, Erdélyből származom, és a szüleim harmadik gyereküknek valami semleges, europáner nevet akartak adni, ez egyfajta kulturális nyitás. Volt már Erdélyben? Nehéz ezt megérteni, ha az ember nem oda születik. Eh, nem is untatom ezzel... Inkább korábbi kérdésére válaszolva, a város egyik rendfenntartó szervénél dolgozom. Nem olyan izgalmas munka, mint azt a nyomozó sorozatokból gondolni lehetne.
~Nem hát ~ gondolta magában Eugén, és egy pillanatra majdnem elmosolyodott. ~ Éjszakai autós üldözés, lövöldözés, mutánsok felkutatása. Mutánsok mutánsok ellen. Állandó fegyverviselés, Emerald sportkocsi és vagány, fekete napszemüveg.~
- Legnagyobbrészt papírmunka - mondta a férfinak - és forma-feladatok, csak a szabályok kedvéért. De hát nem lehet mindenki akcióhős. - mondta fejcsóválva Eugén Tamásnak.
- Egyébként, az a legutolsó két hölgy kifejezetten csinos volt. Netán barátnő? Vagy feleség? Ha nem indiszkrét a kérdés, persze.

Köszönet képen biccentettem a pultos felé és érdeklődve fordultam vissza beszélgető társam felé. Türelmesen hallgattam, közben bele bele kortyoltam az italba. Ahogy hallgattam egyre nagyobb vágyat éreztem a tudás iránt. Meg akartam ismerni jobban az erdélyi kultúrát.
-Nem dehogy is untat. Szívesen hallgatom.
Nyugtattam és próbáltam további beszédre sarkallni. Azonban időközben visszakeveredtünk egy korábbi kérdésre. Aprókat bólogattam miközben taglalta mennyire is unalmas a unkája.
~Én biztos nem tudnék egy helyben ülni...
Suhant át az agyamon a röpke gondolat. A szóban forgó lányok után néztem. Megcsóváltam fejem.
-Valóban szemrevaló páros. Nem, egyik sem. Fogságban nem szaporodok.

- A fogságot nem állhatja, egyedülálló, és mégis visszautasítja a legszemrevalóbb hölgyeket is ma este. Egy igazi szerzetes, talán - csóválja a fejét a hadnagy nevetve, de felemeli két tenyerét védekezőleg - Persze, semmi közöm hozzá! - folytatja fejét csóválva. - Hiszen a bárokat erre találták ki, amit ide hozunk az ránk és az italra tartozik.
Eugén egy újabb kortyot merít a söréből és elnézi, ahogy a mixerlány összerak még egy koktélt, bámulatos mozdulatokat kivitelezve.
- Érdekes munka után egy ilyen bárban kikötni. Érdekes, ahogy az emberek kiengednek este. Főleg péntek este. Nem gondolja? - kérdi Tamást a nyomozó, és figyelmesen várja a látszólag teljesen hétköznapi beszélgetés következő fordulatát.
Mivel teljesen a másik férfira koncentrál, nem veszi észre a bárba belépő lányt.
A fekete ruhás szépség pedig az első pillanattól gyanúsan viselkedik.

Nem is feltétlenül a tanácstalan körbepillantás miatt, amit a bárba lépve elenged, és nem is feltétlenül a megtorpanás miatt, ahogyan megáll a bejárattól nem messze, mint aki valamire készül, de még maga sem tudja igazán, mire. Azonban ha a hadnagy most a lány felé pillantana, az ösztöne azonnal elárulna valamit, ami miatt, talán maga sem tudná, miért, a kezét esetleg önkéntelenül is a zakója alatt lapuló pisztolyra tenné, könnyedén.

-Szerzetes? Ugyan! Csupán a büszkeség. Fárasztó napom volt és nem teszem kockára a nők körében szerzett hírnevem egy kósza kaland miatt.
Tisztázom a helyzetet és belekortyolok az italba. Míg Eugén beszél addig többször is félre pillantok, körbenézek. Aztán végül rajta köt ki a tekintetem.
-Annyira nem mondanám érdekesnek. Mindenkinek szüksége van egy kis pihenésre, lazulásra. Erre nincs is jobb hely egy ilyesmi bárnál.
Egy kicsit várok, figyelem a reakcióit aztán elkalandozik a tekintetem. A bejárathoz érve megakad. Jobb szemöldököm felkúszik és vizsgálni kezdem a jövevényt. Eugén tekintetét kezdem keresni és ha meg van a hölgy irányába biccentek. Végtére is szép látnivaló.

Eugén bólogat a férfi szavaira.
~ Nahát, egy érdekes ember. Minden tekintetben. ~
A nyomozó újabbat kortyol a söréből, amikor a másik férfi finoman biccent a fejével egy irányba.
A hadnagy egy enyhén látható bólintással nyugtázza a jelzést, és beméri azt a hét-nyolc óra irányt, ami felé a másik mutatott. Még egyet kortyol az italából és teljesen hétköznapiasan körbepillant, mint aki megfigyeli a tömeget, csak úgy jó kedvéből.
Mint akinek nincs jobb dolga, mint unatkozni, lazán vezeti végig a pillantását a másik által mutatott pont felé.
Csinos dressz, angyali arc, energikus vonások, vonzó alak. A lányban azonban van egyfajta elveszettség, bár első ránézésre nem tűnik annak a kislány-típusnak.
~ Inkább, mint aki fut valami elől. ~
A két férfi pillantása a lányon van. A kis hölgy beljebb lép a bárba és bizonytalanul megcéloz egy távoli, eldugott boxot.
A kiszemelt boxból, ami eddig üresnek tűnt, feláll egy magas, fiatal srác.
- Jó, ez a kör még az enyém, de a következőt ti hozzátok! - mondja nevetve társainak.
A szépség megtorpan és láthatóan újabb helyet próbál célba venni, ahol egyedül lehet.
Ekkor újra nyílik a bár ajtaja és két magas, izmos férfi, pólóban, zakóban és fapofával belép a klubba. A lány hátrapillant és elindul, rémülten megszaporázva a lépteit, egyenesen a bár hátsó traktusa felé. A két férfi azonnal öles léptekkel a nyomába ered.
Eugén szeme önkéntelenül is frissen megismert társára ugrik, és megereszt egy összehúzott szemöldökű, kérdő pillantást.
Majd feláll, meg sem várva, hogy a másik is mozdul-e és maga is gondolkodás nélkül a férfiak után ered.
Jobb keze automatikusan a zakója alá nyúl, az övén lévő pisztolytáska felé.

Sörömet szám elé emelve kortyoltam bele az aranysárga, enyhén habzó folyadékba. Eugénra pillantva a nyakánál, tarkójánál és a csigolyáinál egy egy apró lila folt villant fel. Azonban ezek az első pillantások után eltűntek. Belenéztem a sörömbe. Egy ideig bámultam aztán vállat vontam.
~Most már teljesen mindegy...
Tekintetemmel követtem a hölgy bizonytalan, feszengő mozgását. Kezei szorosan simultak a testéhez. Hamarosan újabb nézni való lépett be a zajtón. Két öltönyös fószer. Nem tulajdonítottam nekik sok figyelmet. Azonban az irány amit vettek már gyanússá tette őket ahogyan a hölgyből általuk kiváltott reakció is. Összenéztünk Eugénnal, nem is kellett több. Kipattantunk a pultból és sietős léptekkel indultunk a díszes társaság után.

A klub oldott hangulatában elmosódnak a kontúrok. A színek és a tónusok megbékült egyetértéssel olvadnak össze, mint egy idilli mozifilm békés világában. A péntek este színes világában nem könnyű gyorsan elnavigálni annak, akit valami aggasztó dolog kibillent a kellemes zene és az alkohol tündérvilágából.

Eugén oldalán frissen szerzett társával tör át a tömegen. Korsókat cipelő pincérlányokat, egymás vállát átkarolva éneklő társaságokat, egymásba merült párokat kerülget, és keze épp csak készenlétben a csípőjén marad, ahol a zakó alatt ott lapul a szolgálati oldalfegyver.

A lány hátrapillant jóval előttük, és megpillantja a két magas alakot, akik nem szakadtak le a nyomáról. A szőkés barna hölgy ettől kétségbe esik, és megszaporázza a lépteit, a két öltönyös alak pedig szintén felgyorsítva követi. Az egyikük vállal telibe talál egy szerencsétlen pincérlányt, aki egy tálcán italokat vitt a pult felől. A lány megperdül és sikkantani sincs ideje, olyan gyorsan zuhan a földre, majd szerencsétlenül fordulva lebucskázik a lépcsőn, ami a kicsit magasított vendégteret a pult előtti tértől elválasztja. A körülötte lévő emberek felhördülnek, felpattannak, segítségére sietnek, és a hirtelen keletkezett tömeg el is vágja a két férfi útját a lánytól és üldözőitől.

A szöszi kétségbeesésében a klub hátsó traktusában lévő női mosdóba menekül. Ahogy Eugén a tömeget próbálja kikerülni, látja, hogy a két zakós gorilla egy fél perccel később belöki a női mosdó ajtaját és maguk is bemennek a lány után. Úgy tűnik, a két férfin kívül senki más nem vette észre a szokatlan triót. Eugén társára pillantva a női mosdó ajtaja felé biccent a fejével és még nagyobb erőfeszítésekkel próbálja áttörni magát a tömegen.

Jócskán megszaporázzuk a lépteinket, hogy felvegyük az üldözők tempóját de az útba kerülő fél részeg vagy tán egészen az vendégek, és az itt dolgozók ezt jócskán megnehezítették. Hát még aki autogramot akart kérni. Egyiküket megfogtam kecses derekánál és a 40 kilójával meg a magassarkújával felraktam az asztalra. Rögvest kapott 3 felszólítást a ruhái eltávolítására. Bele is pirult, majdnem olyan vörös lett mint a kis szívecskés cetlije és a rózsaszín tollának tónuskeveréke.
Eugén mögött haladva könnyebb volt felzárkózni a kettéhasított tömegen. Ahogy záródott egy vékony lilás csík kezdett kirajzolódni a tömegben. Magam sem tudom miért, talán egy megérzés miatt azt kezdtem el követni. Aminek következtében szinte akadálytalanul tudtam haladni. Végül megérkeztünk oda ahová férfinek nem volna szabad betenni a lábát ehhez képest kettő már bent volt és mi is úgy terveztük, hogy betrappolunk rendet rakni. Azonban az a jellegzetes csípőtámasztó kéztartás azt súgta az ismeretek fényében, hogy ott valamiféle fegyver lesz.
-Szerintem menjél te előre... Neked mélyebb a hangod...
~No meg van stukkered.

Eugén és társa a kisebb fennakadások után már gyorsan halad előre, amiben nagyban segít az, hogy Tamás ügyesen felzárkózik a hadnagy mögé, és sportosan kerülgeti az akadályokat. A rajongók hada mindenhol úgy veszi körül, mintha csak őt egy néhány atmoszférával sűrűbb légellenállás gátolná abban, hogy bármerre is haladjon, ám a férfi kellő ellenlépésekkel töri át magát a fennakadásokon.
Ahogy odaérnek az ajtóhoz, Tamás felajánlja az elsőbbséget Eugénnak.
-Szerintem menjél te előre... Neked mélyebb a hangod... - tanácsolja, Eugén pedig bólint, és kopog a női vécé ajtaján. Odabentről tompa, nem meghatározható hangok hallatszanak - talán dulakodás hangjai.
Eugén a másik férfira néz, bólint, körbepillant a bárban, ahol senki nem figyel rájuk. Lenyomja a kilincset. A vastag faajtó nem enged, belülről van bezárva. Eugn a csípőjéhez nyúl, és előveszi a fegyverét.
- Amit még nem tud rólam, Tamás, az az, hogy a kormányzati munka néha... izgalmassá válik.
A hadnagy megtámasztja a jobb lábát, sarkát a földbe vájva, és bal lábának teljes erejét egy precíz rúgásba összpontosítva betöri a zárat. Az ajtó nagy lendülettel, félkörívben repül be vadul fordulva a pántjain, a hadnagy pedig előre szegezett fegyverrel lép be a helyiségbe, ellenség után kutatva.
A következő másodpercben sok minden történik, nagyon gyors sorrendben.
A nagy, elegáns női toalett fotelokat, sminkasztalokat, tükröket, mosdókagylókat, wc-fülkéket tartalmaz. A wc-fülkék sora és a mosdókagylók közötti falnál, a nagy, tejüveg ablak alatt áll a két férfi. Az egyikük a lányt nyakánál fogva emeli és szegezi a falhoz, a másik pedig pisztolyát a lány arcába célozza, csak a sportszerűség kedvéért.
Eugén elkiáltja magát.
- Fel a kezekkel és engedjék el a lányt!
A fegyveres férfi már fordul is, pisztolyát a hadnagy és Tamás felé lendítve.
Eugén fegyvere szinte egy robbanás hangerejével sül el, a .38-as erős hangját visszhangozzák a falak, a torkolattűz a tükrökben egyszerre több helyen villan fel.
A lány szeme a két megmentőjére fordul, majd a következő pillanat eseménysorozata indul el a lavinán.
A barna szépség atletikus fürgeséggel húzza fel a lábait embrió pózba, kezével a nyakát tartó karokba kapaszkodik. Az ujjai egy ideget találhatnak el, mert a férfi kezei elengedik a nyakát, sarkai pedig a gorilla kulcscsontjába ékelődnek. A lány felfelé lendül, az ablak felé, a férfi pedig a föld felé tart.
Ahogy a lány az üvegtáblákba repül, két keze összecsattan és valami szikrázó kis fénypont hagyja el a kezeit, mint egy villogó gömbvillám. Eugénnek ennyi elég, és abban a pillanatban, hogy visszanyeri a lélekjelenlétét a két másodperc alatt lezajló események pörgése után, gondolkodás nélkül ugrik hátrafele, (és hacsak a másik nem ellenkezik) Tamást is magával taszítva a mosdóból. Még láthatják, ahogy a lövéstől átjárt testű, szája szélén vércsíkkal a wc-fülkéknek tántorodott férfi hátába érkezik a fénypont, majd mintha egy tucat szilveszteri petárda durranna, egy sokszínű tűzgyűrű szabadul el ferdén végigszántva a helyiségben és bevágva a mosdó ajtaját, ami a klubhelyiség padlójára került két férfi után becsapódik, és enyhe füst száll ki a két oldalán.